A kőszegi borról… Hogyan kóstoljunk?

A kőszegi bortermelés Magyarországon a legrégibbek közé tartozik. A Kőszegi grófok 1279-ben felosztották egymást közt a családi birtokokat. Ebben az oklevélben a szőlők és pincék a vagyon legértékesebb részét képezték. Amikor Anjou Károly király Kőszeget 1328-ban királyi városi rangra emelte, már virágzó szőlő- és borkultúra fogadta. A kőszegi királyi vár szőlőskertjét Könignek hívták. Ez a mai Királyvölgynek felel meg. Így került a kőszegi bor a király asztalára.
Nyugat-Magyarországon a 14. században csak Pozsony, Sopron és Kőszeg kapott királyi engedélyt, hogy borait a délnémet városokba szállítsa. Ebben az időben 300 hektáron folyt a termelés. A 16. században 375 hektárra nőtt a szőlőterület. Ekkor 460 tulajdonost számoltak a városban. Ezeket az adatokat az ország egyik legrégibb hegykönyve (Bergbuch), az 1552. évi telekkönyv tartalmazza.
Már ekkor, a 16. században is élt az a szokás, hogy Szent György-napján, április 24-én bemutatták az első szőlőhajtásokat a kőszegi városbírónak. A gazdálkodás éve ekkor indult, ezért viszont a városbírónak kellett felelősséget vállalni. 1740-től azonban le is rajzolták ezeket a hajtásokat. Így keletkezett a híres "Szőlő Jövésnek Könyve", az első szőlőhajtások színezett vagy festett rajzaival. Ezt a szép szokás ma is őrzi a város. Április 24-két ezért a város ünnepévé emelték. Ebbe a szőlőkönyvbe azonban bevezették a Szent Lőrinc-napi (augusztus 10.), valamint a Szent Orsolya-napi (október 21.) észrevételeket is. Az egyiken a szőlőpásztorokat fogadták fel, a másik napon pedig megkezdődött a szüret.



Kőszegnek mindig magyar és német ajkú lakosai voltak. Ezért a szőlőhegyek is Német- és Magyarhegyre különültek el. A szőlő- és bortermelés olyannyira meghatározta a helyiek életét, hogy 1649-ben magyar és német nyelven külön szabályzatba, statútumba foglalták a helyi szőlő- és bortermelést. Ez a szabályzat az egyik legrégibb Magyarországon. A bor jelentőségét mutatja, hogy 1648-ban Kőszeg városa többek között szőlő- és bortermelésének köszönhette, hogy az uralkodó szabad királyi városi rangra emelte.

A Kőszegen ismert szőlőfajtákat 1718-tól elég megbízható adatok alapján ismerjük. 1877-ben az itt termelt fehér szőlőkből a Furmintot és a Zapfnert emelték ki. De ismerték már az Olaszrizlinget és a Rajnai rizlingszőlőt is. A vörös borok közül pedig a Nagyburgundi volt vezető bor. Ezek mindegyike jól alkalmazkodott akissé hűvösebb kőszegi éghajlathoz. A város a gazdáknak pedig megengedte, hogy bizonyos időszakokban saját bort mérhessenek ki. A híres, kőszegi vendéglők mellett így már a 17. századtól virultak a házi borkimérők, a Buschenschankok.
(A Buschenschank „Német kifejezés, magyarul házi borkimérés. A Buschen, a zöld cégér lehetett bármilyen zöld gallycsokor is, készülhetett akár fenyőgallyból is. Köthették csokorba, de koszorúba is a borcégért. Ezt a korai kőszegi német források Zeigernek hívták. Amiből egyébként a cégér szavunk is származik. A lényeg az volt, hogy felhívja a figyelmet a háznál folyó ideiglenes, határozott időre szóló bormérésre. Ha vörös szalaggal díszítették, akkor vörösbort kínáltak, ha fehérrel, akkor persze fehérbort. A két színű szalag alatt kétféle bor kimérése folyt. Ha meg óbort kínáltak, kötöző szalmával díszítették.”
Forrás: Bariska István – Bechtold István A Kőszegi bor «Escort 96 Bt; 2001» )

A 19-20. század fordulóján Kőszegen is hatalmas pusztítást végzett a filoxéra-járvány. Az 1910-es évekre a csaknem 400 hektárból 182 hektár, 1938-ra pedig 69 hektár szőlőterület maradt. Ez azt mutatja, hogy nem sikerült a járvány okozta hiányokat pótolni, elmaradt az újratelepítés. A szőlősgazdák fajtaváltásra is kényszerültek. Előre tört a Kékfrankos, a Zweigelt és az Oporto, de megtartotta előkelő helyét az Olaszrizling és a Rizlingszilváni.

A II. világháború után mind a bortermelésben, mind az értékesítésben nagy visszaesés következett be. A termelés nagyrészt egyéni, az értékesítés pedig szövetkezeti formában folyt tovább. A kőszegi szőlőterület nagysága története során a legkisebb területre korlátozódott. A 20. század utolsó évtizedeiben azonban ismét megindult a fejlődés. Mindenekelőtt a szőlőtermelők új generációja nőtt fel, amely a minőségi borászat érdekében új pincetechnológiával jelentkezett. A szőlőterület nagyságának növelése érdekében pedig folyamatos harcot indított. A kőszegi idegenforgalom egyik alapja a turisztika, a vendéglátás. A kőszegi bortermelés jelenét és jövőjét ez e generációváltás garantálja, amely a termelőtől a fogyasztóig követi a borminőség útját.